Stiletto Run Futóverseny

Pirner Alma lenyomta Dombóvári Vandát

 

 

Napsütés, trendi ruhák, több, mint kétszáz kopogó sarok és fergeteges hangulat. Szombat délután rendezték meg immár második alkalommal a Glamour Stiletto Run futóversenyt. Az induló hölgyeknek minimum nyolc centiméteres sarkú cipőben kellett teljesíteni a száz méteres távot. Szerencsére sérülés nélkül ért véget a verseny, melynek sztárfutama igen szoros küzdelmet hozott. Pirner Alma az utolsó métereken utasította maga mögé Dombóvári Vandát.

 

 

 

 

A Glamour magazin a tavalyi hatalmas sikerre való tekintettel idén is megrendezte nem mindennapi futóversenyét, a Stiletto Run-t. A közel ezer nevezőből kisorsolt száz hölgy izgatottan készült a döntőre. A divatos és olykor igen extrém ruhákban gyülekező indulóknak nagy volt a tét. A leggyorsabb magas sarkús lány egy millió forinttal lett gazdagabb.



 

 

 

Mielőtt azonban kiderült volna, ki viszi haza a fődíjat, ismert hölgyek mutatták meg, ők hogyan futnak a nem épp sportoláshoz tervezett lábbelikben. Dombóvári Vanda gyakorlottként indult, hiszen ő tavaly is futott. Kovácsovics Fruzsi viszont az esélytelenek nyugalmával állt rajthoz. Az énekesnő ugyanis nagyon ritkán húz lábára magas sarkút. A sztárfutamban „vérre menő” küzdelemben végül az utolsó métereken Pirner Alma mindenkit maga mögé utasított.

 

  

 

„Gyerekkorom óta rendszeresen futok. Tiniként az egyik kedvencem a száz méteres futás volt, tehát ez a része rutinszerűen megy. Persze a magas sarkú sem okozott gondot, hiszen napi tizenkét órát mindig rajtam van egy tűsarkú. A futáshoz választott cipőmet fellépéseken is használom, nagyon kényelmes darab.” – mondta a boldog nyertes.

 

 

 

Pirner Alma és Dombóvári Vanda mögött Dammak Jázmin futott be harmadiknak. Őt követte a Danubius Rádió műsorvezetője, Argyelán Kriszta, majd Peller Mariann. A sort Dukai Regina, Kovácsovics Fruzsi és Labancz Lilla zárta, akik közösen értek célba.

 

 

A hölgyek Béres Alexandra vezetésével melegítettek be, így sérülés nélkül ért véget a futam, akárcsak a komoly tétért folytatott küzdelemben. A száz induló közül a budapesti Endlein Viktória volt a leggyorsabb, így ő örülhetett az egy millió forintos fődíjnak. A legjobban öltözött versenyzőnek járó fél millió forintos díjat Békefi Dorka vihette haza, aki bézs színű selyem ruhájával lett a Stiletto Run második helyezettje. A legjobb tűsarkú gazdája, Bertáné Kiss Emese pedig kétszázötvenezer forinttal lett gazdagabb.

 



 

 

 

 

Jövőre is Glamour Stiletto Run!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



 

Oldal nyomtatása


 

Oldal nyomtatása
hirek

NeoSoft Informatika, honlapkészítés, portál fejlesztés, online áruház, webdesign, cms, seo, keresőoptimalizálás, email marketing, hírlevél marketing, e-ügyintézés, fotó, videó, domain regisztráció, webtárhely, Székesfehérvár, fehérvár divat